Ugrás a fő tartalomra

Kyra története gazdája, Móni tollából


Kyra története.

Az alaptörténethez hozzátartozik hogy már gyerekkoromban is „kutyás” gyerek voltam, a családom elmesélése alapján már a babakocsiban is kutyát sétáltattam, sőt járni is egy németjuhásszal tanultam...

Felnőttként sem nagyon tudtam elképzelni az Életet állatok nélkül. Mikor Negro (Kyra apja) az életembe csöppent már nem az első kutyánál tartottam, mégis ő lett az első gyönyörűségesen gyötrelmes kutyám. Tökéletes vérvonalú munkakutya, minden adva van egy tökéletes kutyához -a gazdát leszámítva- , igazi kihívás hogy ki a tökéletlenebb a kutya vagy én?

Kyra 6 hetesen
Persze a hiba nem a kutyában van/volt Ő már egy évesen mindent tudott amit egy munkavonalas kutyának tudnia kell. Lassabban csak azért haladtunk mert az én kutyafalkámban akkor volt ő a negyedik kutya, és Ő úgy gondolta hogy mindig, mindenáron neki kell a figyelem középpontjában lenni és  ezt persze némi rosszalkodással sikerült is elérnie.

Sajnos az idő repül, már 8 éves volt Negró amikor elkezdtem párt keresni neki, s 9 lett mire találtam neki egy menyasszonyt.

2013 májusában megszülettek a kicsik, három fiú és egy lány, én mindenképpen lányt szerettem volna.  6 hetesek voltak mikor elmentem megnézni a csöppségeket mindenki tökéletesen jól volt. 10 hetesen hozta el a tenyésztő Kyrát, aznap még nem vettem észre, hogy valami nem stimmel a bal hátsó lábával, de másnapra ez sajnos világossá vált, kérdőre is vontam a tenyésztőt hogy mi történt a kicsivel, mire az volt a válasz, hogy nála semmi.
Kyra 10 hetesen

Állatorvosi vizsgálat, röntgen majd a lesújtó hír, hogy darabokra tört a kutya combcsont feje...

Van úgy, hogy vannak az embernek tervei, álmai; nekem az volt hogy Negró vérvonalának Kyra lesz a folytatása, de akkor még nem tudtam hogy az Élet nem ezt az álmot szánta nekem.

Mikor kiderült, hogy mi a baja Kyra lábának bevallom azon is gondolkodtam, hogy örökbe adom mert „én nem ilyen kutyát akartam", de aztán a párom (aki bevallása szerint nem nagyon szereti a kutyákat - csak tudat alatt) azt kérdezte tőlem hogy mégis min görcsölök hogy őt idézem: „ez a kutya akkor is a te kutyád, ha háromlábú kutya lesz...”

Így kezdődött a közös jövőnk első pár napja Kyrával, a hozzánk érkezése után egy héttel Nyíregyházán Pelle György doktor úr eltávolította a combcsontfejét és megkezdődött a kálváriánk.

Pelle doktor úr nem kertelt, elmondta, hogy a kutyám fájdalommentesen fog élni de semmi garancia nincs rá hogy a bál lába nem lesz 20-30 %-kal rövidebb a jobb lábánál, valamint lehet hogy nem fogja terhelni, háromlábazni fog,  mert a növekedési zónát is érintette a törés.

Kyra műtét után
Mióta létezik internet bárki, bárminek utánanézhet, én éjszakákon át kutattam a neten, hogy milyen terápia segíthet majd Kyrának a műtét után.

Igazság szerint már a műtét előtt megtaláltam a Magyar Kisállat Fizioterápiás Társaságot és itt felfedeztem Zsanit is, így mikor a doktor úr mondta hogy ez sokat segítene a kutya állapotán mondtam, hogy nekem már van is egy kontaktom Miskolcon.

Kyra nem nagyon értette hogy mit is akarunk tőle első alkalommal, így az állapotfelmérés is elég hosszúra sikerült, mert az én kutyám folyamatosan hisztizett igazi lánykutyaként, de Zsani igazi kötélidegekkel, türelemmel bírta az én hisztis p...a kutyámat.

Ezután az első kezelések egyikünknek sem volt könnyű. Zsani egy nagy hiszti után mondta hogy szerinte inkább menjek ki a rendelőből hátha úgy könnyebb lesz, de elég kitartó volt a drágám mert kb. egy órát hisztizett még mire megadta magát Zsaninak. Hiszti azóta már nincs, most már inkább rajongásnak nevezném azt, amit Kyra mutat Zsani iránt.

Kyra most
A jó hír a mi történetünkben az, hogy bár nem lett Kyra lába teljesen egyforma a jobb lábával, de nem is 20-30 %-al lett rövidebb csak 2 centivel, terheli, első ránézésre nem is venni észre, hogy bármi probléma lenne.  És az is igaz, hogy nem lesz munkakutya de ettől még ő tökéletes: Nekem! És csak ez számít!

Persze ez a pozitív történet csak azért íródhat most mert Zsani van és dolgozik tiszta szívvel lélekkel.
Ha én kutya lehetnék biztos olyan gazdát szeretnék mint Ő!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Műtét utáni teendők (kutya/macska)

Amennyire csak lehet próbáljunk megnyugodni! Ha mi is idegesek, stresszes vagyunk, sírunk stb. az hatással van a kedvencünk lelkiállapotára is, ezért görcsölés helyett inkább legyünk felkészültek, hogy minél kevesebb komplikációval vészeljük át ezt a zűrös 2 hetet. Közvetlenül műtét után, első 24h: Ne ijedjünk meg, a legaktívabb kutya /macska is gyenge lesz a műtét után. 1. Hazaszállítás - vigyük ölben, vagy a kocsink kivehető kalaptartójára ráfektetve (kvázi hordágyként használva), de megteszi egy négy sarkánál megfogható erős kabát, takaró, matrac, nagypárna, kültéri fekhely is. 2. Nyugalom biztosítása - ez az egyik legfontosabb, a kutyát/macskát érdemes egy nagyobb műanyag fekhelybe vagy ketrecbe, hordozódobozába betenni és ezt egy csendes, meleg,  huzattól védett helyre rakni, ahol folyamatosan szemmel is tudjuk tartani, vele tudunk maradni. Ne tegyük olyan helyre, ahol leeshet, lezuhanhat - ugyanis ha kimegyünk a helyiségből követni szeretne, de nincs tisztában az á

Akadálypálya házilag

Vigyünk egy kis kreativitást a kutyánkkal való foglalkozásokba! Lakhatsz akár bérházi lakásban, vagy kertes házban egy változatos, gondolkodást igénylő pályát bárhol össze lehet rakni hétköznapi tárgyakból. Mert, igen, a kutyák is tudnak unatkozni, lógó fülek, vontatott, közönyös járás, "ááá minden mindegy" pofa. Használd a kreativitásodat, vigyél egy kis színt a mindennapokba! Miért? 1. Jól szórakozzatok, élvezzétek egymás társaságát. 2. Fizikailag és szellemileg is jobban lefárad tőle a kutya. 3. Erősödik kettőtök között a kötelék, a kutyád jobban fog figyelni rád, jobban tudtok egymással kommunikálni. 4. Ül, fekszik, marad, hopp (vagy fel) vezényszavak gyakorlásához ideális, ezek a vezényszavak mindig fontosak és bármilyen életkorban megtaníthatóak. 5. Ezáltal csökken a félelem vagy nyugtalanság az idegen tárgyak, helyek iránt.  Milyen eszközöket használhatsz fel? A legfontosabb szabály, hogy az adott tárgy  - stabil legyen - ne okozzon sérülés

Rocky története (porckorongsérv) a gazdi szemszögéből

Ne adja Isten, de bárkivel előfordulhat, hogy a kutyája porckorongsérvet kap, így azt gondolom hátha tudok másnak segíteni a mi történetünk megosztásával. Szóval akkor hát lássuk Rocky történetét… Az ő története rég kezdődött. Ekkor volt három éves. Először 2011. december végén. A két ünnep között. Természetesen… mikor máskor lenne beteg egy kutya, ha nem akkor amikor hírből sincs állatorvos helyben. Egy este játszottunk, birkóztunk, majd Rocky egyszer csak felnyüszített. Nem szokott ilyet csinálni, így rögtön tudtam, hogy baj van. De nem sejtettem, hogy mekkora. Rögtön elkezdtem „vizsgálni”, először azt hittem a lába, de hiába tekergettem, tapogattam, nem jelzett. Utána már gyanítottam, hogy a gerince lesz a ludas, mert nem akart két lábra állni. Sétálni sétált, gondoltam becsípődött neki a háta, vagy meghúzhatta. Javult, már majdnem tökéletes volt, így nem tulajdonítottunk neki nagyobb jelentőséget. Január első hetében, szombaton hirtelen rosszabb lett, nem akart menni sem, ha hoz